2012. április 14., szombat

Keresztelő - torta


Vagy mondhatnám az is, hogy ismét egy villám tortát készítettem.

Péntek hajnal: mézes piskóta sütés
Péntek reggeltől estig: suli
Péntek éjjel: krém hűtése, torta töltése, vajkrémezés
Szombat reggel: bevonás, díszítés, fotózás.

Ez lett belőle:









A piskótára visszatérve: A mézes krémest igyekeztem tortává gondolni, tehát sütöttem, egy vajas piskótát és tettem hozzá két nagy evőkanál mézet. Nagyon finomra sikerült, és nem utolsó sorban gyönyörű sötét arany színe lett a tésztának :)
A krém tejbegríz és vaníliás puding keveréke,  vajkrémbe pedig ezúttal is tettem 20dkg fehércsokoládét.

A díszítés idő hiányában elég egyszerűre sikeredett. A torta oldalát a névnapomra kapott mintázóval készítettem, ahogyan a szőnyeget is. Komolyan áldom az eszét annak, aki ezt kitalálta. Ami idáig órákig tartott, az most kb. 3 perc volt. A gyöngysor szilikon formázóval készült, a virágot pedig már nem először készítem.

Már csak a figura maradt hátra, főleg ha ezt annak lehet nevezni. Már nem először írom, hogy nem tudok figurát készíteni, ezt most is csak ismételni tudom. Macinak indult, de aztán a fa kezemnek köszönhetően végül víziló lett belőle. Vagy nem. Mivel amikor édesapám meglátta a fotót, csak annyit mondott "de hát ez egy tehén". Így hát mindenki úgy hívja, ahogy akarja.


2 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Szerintem nagyon aranyos lett, pláne, hogy ilyen kevés időd volt rá :)
A figurát én is egy rózsaszín bocinak nézem, de szerintem tök cuki :)

Ildyco írta...

Akkor a többség megszavazta: rózsaszín boci :)