2011. október 9., vasárnap

Villám Mcqueen torta - rengeteg fotóval

Hol is kezdjem… az első, a második, vagy a harmadik rám törő pániknál…?


Na jó, kezdem az elején…. kb. egy éve került először  szóba ennek a tortának az elkészítése, és majdnem egy hónapja konkretizálódott a dolog. Mivel idáig még nem volt alkalmam formatortát készíteni (feltéve, ha a topsy turvy jellegűeket, nem számítjuk, mert lássuk be, a döntött szintekhez nem kell valami nagy faragó-tudás), így az első roham ekkor tört rám.

Az előkészületeket egy kisautó beszerzésével , ill. kölcsönkérésével kezdtem, amit aztán minden szögből lefényképeztem. A tervek elkészítése azért okozott gondot, mert sehol sem találtam méretarányos rajzot, tehát ezt én rajzoltam meg.  Ezek a kisautóról készült fotók, amiken az elkészült tortának a méretei vannak leírva. Remélem másnak ez nyújt egy kis segítséget.





És a hosszas tervezés után jöhetett a „móka”…
Nem bíztam a véletlenre a dolgot…



Faragható tésztát sütöttem, ami egy éjszakát pihent a hűtőben, ezután pedig elkezdtem építkezni, faragni. És ezzel el is érkeztünk a második rohamig.



Most komolyan, ekkor még mindent gondoltam, csak azt nem, hogy ebből a tésztakupacból  normális autó lesz és még ha ez sikerül is, nem fog a legváratlanabb pillanatban szétesni, pusztán azért, hogy velem kiszúrjon. Röpke 5 órányi farigcsálás után, kezdett lassulni a pulzusom és a légzésszámom is.  Kezdte felvenni a végleges formáját, amit a vajkrémezés meg is adott neki. Azért az estleges szétesést elkerülendő, két hurkapálcával megtámogattam a hátulját, biztos ami biztos.
Ennél a pontnál már vigyorogtam, mint a vadalma és körbetelefonáltam a családot, hogy nagyon már nem tudom elszúrni a dolgot (persze, én kis naiv).


A pillecukros bevonót gél állagú festékkel színeztem, majd bevontam vele a tortát, de sajnos a festékszórós utána fújás sem adta meg neki azt a színt, amit akartam, így tudtam, hogy ezzel még lesz dolgom.

Gondoltam a nehezén túl vagyok, most már csak az előző napokban megfestett kiegészítőket kell a helyükre pakolnom, kicsit festenem és készen vagyok… Na innen indul az utolsó, 4 órás roham.


A kerekek túl nagyok lettek (valamit elmérhettem), a motorháztetőre kerülő korongon nem látszódott eléggé a felirat, a villámok felrakásánál pedig belenyúltam a fekete festékbe és összemaszatoltam őket, tehát elővettem az ecseteket, meg a festékeket, és szépen újrafestettem minden (már a tortára rögzített) kiegészítőt. Kapott pluszban fényszórókat, meg „szegecseket”, és persze végleges „fényezést”.





Összességében, és mindennek ellenére szerettem ezt a tortát… A hibái ellenére szerintem vagány kis autó kerekedett belőle… :-)

14 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Ez egy édes pofa lett! :) Le a kalappal, hogy ennyit dolgoztál vele, én az első fondantos tortámmal szenvedtem ennyit - azóta ha annyit mondok, hogy tortát sütök, mindenki nagy ívben kerüli a konyhát... :) pedig már nem is szoktam hisztizni :D

Tortatündér írta...

Szerintem fantasztikusan megoldottad!
Én a Thomas mozdony készitésénél éltem át hasonlókat,és akkor ugy éreztem soha többet ilyesmit...
Nagyon ügyes vagy,gratulálok,nekem nagyon tetszik,hogy törekedtál az apró részletekre is!

Ildyco írta...

Jaj Lányok! Aranyosak vagytok, köszönöm szépen :)))
Tejszínhab: Hát igen, amikor nem lehet sz emberhez szólni... ezt én is ismerem... A hisztiig én is csak ritkán jutok el (na de akkor kő kövön nem marad..), de minél idegesebb vagyok, annál jobban remeg a kezem... azt hiszem ezt az állapotot már nem kell részletezni :))))

Rozi írta...

A goole kereső által jutottam hozzád,werda tortát kerestem,ez volt a számomra legmefelelőbb,köszi hogy ilyen részletesen leírtad.Én is csináltam már de még nem találom tökéletesnek,bízok benne hogy most jobb lesz.Üdv.Rozi.

Ildyco írta...

Kedves Rozi! Köszönöm, és örülök hogy hasznodra vált az írásom :)
Szívesen fogadom, ha megírod az eredményt is :)

Monki írta...

Kedves Ildyco! Már napok óta a blogodat olvasom, tanulmányozom és nagyon tetszenek a tortáid:)! Mostanra szinte mindegyik bejegyzésedet elolvastam, de ennél a tortánál elakadtam.... mi az a faragható tészta???
Ez olyan mint a külföldi videókon is látott piskóta? Hogy fúrják, faragják, és semmi morzsa? Nagyon sok külföldi blogba írtam már a receptért, de vagy nem válaszoltak, vagy azt írták, hogy nem tudják mire gondolok.
Ha nem titkos, akkor megtudhatnám a receptjét ennek a faragható tésztának:)?

Előre is nagyon szépen köszönöm, ha tudsz segíteni:)!

Ildyco írta...

Kedves Monki!

Kricky receptjét használom a faragható piskótákhoz, nekem ez vált be a legjobban.

http://krickykonyhaja.blogspot.com/2010/04/akma-torta-almatorta.html

A módosított mennyiségekkel is tökéletes :)

Unknown írta...

Szia! Engem az érdekelne, hogy mivel fényezted? Előre is köszi!

Ildyco írta...

Kedves Valentina! A fényezést egyszerű gél állagú festékkel kentem fel. Egy kevés vodkával oldottam, majd egy szélesebb ecsettel vittem a felületre.

Unknown írta...

Köszönöm a gyors választ! Nagyon szépen dolgozol!

Unknown írta...

Szia!! Én azt szeretném megkérdezni,hogy TE is be tetted a piskótát a hütőbe 1-2 napra ahogy a másik oldalon írja ? :) válaszodat köszönöm :)

Ildyco írta...

Kedves Viktória!

Ha nem is napokra, de egy éjszakára mindenképpen érdemes berakni a hűtőbe a piskótát, hogy egy kicsit megdermedjen és könnyebb legyen faragni :)

Unknown írta...

Köszönöm a gyors válaszod :) Még annyit hogy betöltve vagy csak a piskótát? Egyébként nagyon szép a torta :)

Ildyco írta...

Is-is :) én még betöltés előtt is szoktam faragni, hogy utána csak igazítani kelljen. Minden esetben segítség ha hideg, mert könnyebb rajta dolgozni :)