Majdnem versenytorta

Történt ugyanis, hogy Némó és Lenke idén is megrendezik az online cukrászversenyt, amire a tavalyi helyezésemen felbuzdulva idén is indulni szerettem volna, mégpedig ezzel a tortával. Nem fogok. Ezzel. Egy másikkal viszont annál inkább.

A történet dióhéjban: január közepén szerencsésen letudtam a vizsgáimat, így hát minden erőmmel a versenyre tudtam koncentrálni. Szépen megterveztem, hogyan is nézzen ki, mekkora legyen, milyen színű, milyen díszítésű. Még le is rajzoltam a terveimet (igen, én, akinek a rajztudása kb. egy egér szintjén van). Jó előre szóltam a családnak, hogy mikor és hol szeretném velük megetetni a művemet. Tehát mindent előkészítettem.
Aztán egy szép szombat "délelőtt" (reggel hatkor kezdtem hozzá... a szomszédaim bizonyára nem szidtak nagyon...) nekifogtam. A tortát három szintesre terveztem (azt hiszem ez az egy, ami tökéletesen valósult meg... az ízesítés: kókusz, csokoládé és meggyes túrókrém), az egyes szinteket enyhe homokóra alakúra, egyszerű fehér bevonatúra. A díszítést pedig a torta síkjából kiemelkedő de mégsem térbeli, szalagokból összerakott stilizált virágok adták volna. És a hangsúly a "volna" szócskán van...

Egészen a faragásig minden rendben ment. A felső két szinttel nem volt semmi gondom, viszont az alsó már nem kegyelmezett. Sehogy sem akart úgy kinézni ahogyan akartam. A bevonás (unidec) után meg főleg nem. Itt még úgy gondoltam, sebaj, majd a virágokkal eltakarom a hibákat...

A virágokhoz a szalagokat (AD masszából készítettem) egy éjszakán át szárítottam, hogy kellően kemények legyenek. Miután a szinteket összeraktam, kezdődhetett a virágok összerakása és a díszítés. Ezek a "cukorvirágok" ezúttal minden (egykoron) élő növénytársuk (akiket az évek során kiszárítottam a lakásomban... tudom a víz néha csodákat tesz a növényekkel, főleg ha az életben maradás a cél) nevében bosszút álltak rajtam. Sehogy sem akartak a torta falán maradni, vagy ha éppen úgy tűnt megragadt egy-kettő, néhány perc múlva tutira lecsúszott, ezzel is szép színes foltot hagyva a fehér bevonatomon, nem győztem tisztogatni.
Rövidre fogva a dolgot (bár azt a dióhéjat inkább egy krumpliszsákra kellene cserélniem) szokásomhoz híven egyre inkább késésben voltam, így hát nem erőltettem tovább a dolgot, ami fent maradt annak örültem, a maradékot meg felpakoltam a torta tetejére.
Végezetül az egész tortát megfújtam ezüst lüszterrel. A megfújást ez esetben szó szerint kell érteni. Kinyitottam a tégelyt és a kupakból fújtam a tortára a csillámot.

Összességében bármennyire is "versenyen vállalhatatlan"-nak tartom ezt a tortát, az elgondolás szerintem jó volt, csak a kivitelezésen kell még csiszolnom.

És a versenyre visszatérve: egy héttel később készítettem egy másik, egészen más tortát... azzal teljes mértékig (na jó, nem) elégedett vagyok, ezért azzal nevezek :)))