2011. június 29., szerda

Minitorták

Unokahúgom születésnapjára már meg volt rendelve az ünnepi torta, ezért csak amolyan plusz süteményként készítettem ezeket a minitortákat kókuszos ill. csokis-kekszes ízesítéssel. Azóta sem szántam rá magam ilyen méretű torták készítésére, annyit szenvedtem vele, persze a saját hibámból.
Muffinformákban sütöttem a darabokat (gondoltam így lehet minimálisra csökkenteni a lehulló felesleges részeket), hiszen így csak a széleket kellett levágni, meg 3 lapra szelni. Emiatt egyenként töltöttem őket és már ekkor szidtam azt a tyúk eszemet, mert ez sem volt egy egyszerű mutatvány, hát még a vajkrémezés (ahogyan a mondás tartja, ekkorra nyugodtan elmehettem volna kocsisnak, a megfelelő "szókincsem" megvolt hozzá :))))).
Tanulság: legközelebb nagy lapokat sütök, betöltöm, és kihűtés után szaggatom ki a darabokat, legalább a betöltés idejét megspórolom.
A bevonás és díszítés, már egyszerűbb és főleg gyorsabb művelet volt, az előre legyártott virágokat, a sűrű RI-vel csak a helyükre kellett illeszteni.
Az alátétek kartondobozból kivágott négyzetek voltak. Ezeket bevontam alufóliával, majd erre jött a sima ill. a mintás pauszpapír (elvégre valahogy meg kellett különböztetni a két ízt :)

Nincsenek megjegyzések: