Cukor show, Szőny

Végre elérkezett az én időm.... mármint abból a szempontból, hogy végre minden körülmény adott volt, ahhoz, hogy részt vehessek a komáromi CukorShow-n. A jelen levő bloggerek már majdnem mind írtak beszámolót az eseményről, így sok újat nem tudok írni.
Azt viszont mindenképpen, hogy nagyon jó élmény volt, sokat tanultam, új emberekkel ismerkedhettem meg és persze nem utolsó sorban a nem létező versenyszellemem is kapott egy lehetőséget, hogy kiteljesedhessen.
Sosem tartottam magamat egy tipikus versengő szeményiségnek. Egyrészt mert úgy gondolom semmiben sem vagyok kiemelkedő tehetség, így nem is lenne értelme a versenynek (azt hiszem egészséges önkritikával áldottak meg az égiek és tudom, hogy hova tartozom), másrészt pedig nyomás alatt borzasztóan teljesítek.  Legyen szó szóbeli vizsgákról, előadások, beszédek tartásáról és egyáltalán bármilyen emberek előtt elkövetendő attrakcióról elmondható, hogy nem az én műfajom. És erre ez csak egy nagyon enyhe kifejezés.
Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért jelentkeztem a versenyre.... elsősorban mert a tapasztalatszerzést mindennél többre tartom... a gyomorgörcsöt meg majd csak legyőzöm.....egyszer...valamikor....

A versennyel kapcsolatos legfontosabb tapasztalatom, hogy 1 óra semmire sem elég, főleg 50fokban...
Hatalmas könnyebbség volt, hogy előre le lehetett gyártani a virágokat, amik így ki is tudtak rendesen száradni és nem kellett miattuk aggódni.
A tervem az volt hogy egy egyszerű, de mégis elegáns tortát hozok össze, lehetőleg az időkeretet nem túllépve. Ez utóbbit a kellemes szaunázó idő majdnem meghiúsította... történt ugyanis, hogy a cukormassza, amit vittem magammal és amiből a torta aljára kerülő csipkeszegély készült, határozottan nem akart engedelmeskedni nekem. Leragadt, nyeklett-nyaklott amitől csak az egyébként sem túl nyugodt idegállapotom erőteljes kézremegést eredményezett.

Ezúton kérek is minden "nézőtől" elnézést, amiért esetlegesen nem kifogástalan modorban válaszoltam a folyamatosan záporozó kérdésekre a verseny 1 órája alatt.

Ezt sikerült kihozni az időből:

Vittem magammal süteményt is, amit persze elfelejtettem lefényképezni, így csak a receptet tudom leírni.

Mézes krémes (a végeredménynek nem sok köze van az eredetihez, mert egy két helyen változtattam a recepten :))

Hozzávalók a tésztához:

• 50 dkg liszt (+ a nyújtáshoz is sokat felvesz)
• 15 dkg porcukor
• 6 dkg vaj/ Rama
• 2 ek. méz
• 1tk szódabikarbóna
• 2db tojás
• 4 ek. joghurt
• vanília aroma

A hozzávalókat egyszerűen csak össze kell dolgozni egy nagy tálban és 30 perc pihentetés után 4/6 (tepsi mérettől függ) részletben vékonyra nyújtva, 165-170 fokon megsütni.

Hozzávalók a krémhez:

• 6 + 5 dl tej
• 5 ek. búzadara
• 2 csomag vaníliás puding
• baracklekvár

A 6 dl tejben a búzadarát  kell megfőzni, az 5dl tejben pedig a pudingot. Ha mind a kettő kihűlt csak össze kell dolgozni őket.

A rétegzés a következőképpen alakul: tészta-lekvár-krém-tészta-lekvár....stb.
Ezután elő lehet venni az otthon található vaskosabb könyveket és az összeállított süteményre (ill a rajta lévő tálcára) pakolni. Egy nap után szoktam elkészíteni a díszítést, ami 1-2 tábla fehércsokiból és igény szerint transzfer fóliából áll. A megolvasztott csokoládét egyenletesen el kell oszlatni a sütemény tetején, majd óvatosan, légmentesen rádolgozni a fóliát. 1-2 órányi hűtés után a fólia már lehúzható, és szeletelhető :)

1 év elteltével.....

Pontosan egy éve annak, hogy megírtam az első blog-bejegyzésemet....
Azonban a tortakészítés és az elhatározás, hogy a munkáimat sorba vegyem és közzé tegyem jóval korábban született.

Mint azt már az első bejegyzéseim között említettem, az első burkolt tortámat 2010 februárjában készítettem ajándékba. Azt már nem tudom, honnan jött az ötlet és az elhatározás a tortakészítésre (nem mintha korábban nem sütöttem volna, de az mégis más volt), de azt határozottan állíthatom, hogy megváltoztatta az életemet.... Az akkorit mindenképpen... egy akkor nagyon mélynek tűnő gödörből rángatott ki és mutatta meg a fényt annak a bizonyos alagútnak a végén... Egy tejesen új világot nyitott meg előttem, amely a lehetőségek kimeríthetetlen tárházát nyújtotta és nyújtja azóta is, valamint lehetőséget ad arra, hogy nap mint nap valami újat tanulhassak. Nem utolsó sorban pedig általa egy olyan közösség tagjának tudhatom magam, amely folyamatos inspirációt és segítséget nyújt, bíztat és lelkesít, amiért soha sem lehetek eléggé hálás.

Amikor elkezdtem írni a blogot sokáig azt hittem, hogy senkit sem fog érdekelni, amit csinálok, hogy csak a rokonság, de főleg a szüleim fogják nézegetni az oldalt... de egyszer csak beindult és azóta mára túlléptem a 18.000 oldalmegjelenítést (még leírni is hihetetlen) erre már nem mondhatom, hogy csak édesanyám keze van a dologban, aki (remélem csak) eleinte "csak még egyszer elolvasom ezt meg azt" felkiáltással gyarapította a megjelenítéseket.

Minden közzététel után izgatottan figyeltem a statisztikai adatokat és a rendszeres olvasók számának változását. Minden egyes megjegyzéssel örömet szereztek, egy-egy hosszabb email, egy-egy segítség kérés pedig büszkeséggel tölt el. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd bárki tőlem kér tanácsot....

Az elmúlt egy évben született:

• 74 bejegyzés
• több mint 60 megjegyzés
• 18.300 oldalmagjelenítés (az írás pillanatában)
• sok blogger díj
• és néhány verseny eredmény :)

Éppen ezért végtelenül hálás vagyok Nektek, akik rendszeresen visszajártok hozzám és figyelemmel kíséritek a blog történéseit.
Remélem a második évben is érdemes lesz olvasnotok :)

És csak azért, hogy ne maradjon fotó nélkül ez a bejegyzés sem, megmutatom a legelső ajándékba készült tortámat. Édesanyám azóta is úgy emlegeti, hogy ott kezdődött minden. Hét évvel ezelőtt,  17 éves koromban készítettem édesapám születésnapjára. Nincs bevonat, nincs szintek közötti merevítés, nincs különleges díszítés, sem pedig extra ízek (az egész kókuszos vaníliás volt)... egyszerűen csak ez volt az első teljesen egyedül megsütött és összerakott tortám :)

A karamell és én

Nos, ahogy ígértem írnék néhány keresetlen szót a karamellezésről... nem mintha túl sok közöm lenne hozzá... és tudom egy kissé nagyképű a cím (mert a nemlétező tudásom blogok és videók tanulmányozásából áll), de szeretnék rendszeresen foglalkozni ezzel a technikával és időről időre beszámolni a tapasztalataimról.

Németh Zoltánon és Lengyel Józsefen kívül is rengeteg a témával foglalkozó oldalt lehet találni, de én mégis őket figyelem szinte napi rendszerességgel, lenyűgözőek a munkáik :)

Január közepén vágtam bele a küldetésembe, miszerint megpróbálom megtanulni a karamellezés technikáját (egészen a saját határaimig) és amint lehetőségeim engedik, még egy tanfolyamot is tervbe vettem. :)

Első lépésként a felszerelést kellett összeszednem: Azt már említettem, hogy karácsonyra kaptam egy digitális maghőmérőt; a márványlapomat még a tortázásaim hajnalán kaptam a család egyik kedves barátjától; a szilikonlapom kb. 6-7 éve megvan (soha semmire nem használtam a tortázásaim előtt); gumikesztyűt gyógyszertárban lehet kapni, vagy akció esetén aldi-ban; ehhez még lenyúltam édesapám infralámpáját és már készen is volt az alapfelszerelés.

Többféle receptet lehet találni, különböző arányokkal, ide most azt írom le, ahogyan én készítem, leginkább mert nem tudom a pontos adagokat (meg szeretek méricskélni, még konyhai mérlegem sincs).
Érdemes minden hozzávalót kikészíteni, mert a főzés közben már nagyon észnél kell lenni (legalább is nekem)
Egy vastag talpú lábosba kb. fele-fele arányban teszek kockacukrot és izomalt-ot. 1-2 kanálnyi forró vizet öntök rá, azért hogy a kockacukrot össze lehessen törni. Ezután még annyi víz jön rá amennyi éppen ellepi. Takarék lángon kezdem el főzni, rendszeresen ellenőrizve a hőmérsékletét. Folyamatos keverés mellett jónéhány perc, amíg felolvad az izomalt (nálam a cukor jóval előbb felolvadt). A forráskor keletkező habot le kell szedni és egy esettel (én szilikon ecsetet használok) le kell mosni az edény falát, és innentől már szépen gyöngyözően sűrűsödik (lassan). Miután minden habot eltűntetek, belekerülhet az ecet {és itt jön a fontos dolog! szőke pillanataimat éltem az első főzéskor és a lábos fölé hajolva (hogy máshogy?!) öntöttem bele a cukorba az ecetet. Ezt nem kellett volna, mert a feláramló gőzt ezzel a lendülettel tüdőztem le... hát mit mondjak nem esett jól... szóval erre figyeljetek :) }.
További kevergetés és méricskélés után kb. 135-140 foknál kell belerakni az ételfestéket (én a wilton gél festékeit használom). Ismét kevergetés- méricskélés... 150 foknál fakanál próbát kell tartani. Ez az, amit én kihagytam (idáig mindig). Ennél a pontnál beleöntöm a borkősavat (1-2 csipetet föloldok néhány csepp forró vízben) és kb 1 percig tovább főzöm.
Ezután veszem le a tűzről és öntöm a márványlapra helyezett szilikonlapra.

( Az eredeti recept: 25dkg kockacukor; 1dl víz; 1 csepp borkősav; 1 teáskanál ecet; ételfesték)

Az első próbálkozást az alábbi képek bizonyítják :)

Amikor nekivágtam 2 napig abba sem hagytam... tényleg egy pillanat alatt bele lehet szeretni... amin meglepődtem, az az, hogy a karamelltömb újraolvasztásakor már nem lesz átlátszó üvegszerű az anyag, hanem opálossá válik. Ezek a gömbök már másnap az újraolvasztott anyagból lettek fújva. Szívószállal. Igen azzal. Csak szembe jutott, hogy mivel lehetne időlegesen kiváltani azt a baromi drága cukrászati pumpát, ezért vettem egy szívószálat és fújni kezdtem.

Azt viszont már olvashattátok, hogy annyira belelkesültem a dologtól hogy azonnal két (maszk, kála csokor) munkával neveztem a Webcukrász versenyre, sőt még a versenytortát is karamell virágokkal és gömbökkel dobtam fel.

És akkor a tanulság a végére. Az olvadt karamellel nagyon óvatosan kell bánni mert egy pillanat alatt ráolvad a gumikesztyű az ember ujjára (és az nem vicces), valamint akinek a keze nincs hozzászokva az ennyire forró dolgokhoz, annak nagyon jó szolgálatot tud tenni, ha a hüvelyk és a mutatóujját betekeri leukoplast-tal. Jó esetben érezni is fog másnap az ujjbegyeivel :)

UKBA 2012, ahogyan én láttam

Néhány évvel ezelőtt már volt szerencsém meglátogatni a kiállítást, persze akkor még közöm nem volt a cukrászathoz (nem mintha most sokkal több lenne hozzá, de akkor is) most viszont kifejezett céllal mentem. Egyrészt szerettem volna megnézni a karamell bemutatót és a versenyre nevezett díszmukákat (de erről majd később), és szerettem volna egy halom pénz elkölteni... ez utóbbi részben sikerült is.

De kezdem az elején. Nagyon jó dolognak tartottam, hogy lehetett előre regisztrálni, és így ingyen bejutni, bár magánszemélyként nem fűztem túl nagy reményt hozzá, hogy ezzel a regisztrációval beengednek, de mégis... kellemesen csalódtam. Csak a vonalkódot húzták le, és máris kaptam egy névkártyát :)

Mivel a tájékozódó képességem kb. a nullával egyenlő, az ilyen jellegű vásárokon (legyen az egy karácsonyi forgatag vagy éppen a szigetszentmiklósi virág nagyker) szisztematikusan sorról sorra haladok. Így tutira mindent meg tudok nézni és még csak el sem szédülök. Ennek is így indultam neki, aztán kb. 10 percig (talán az ötödik pavilonnál járhattam) jól is működött a dolog, de egyszercsak végre megláttam egy (olyan standot, ami nem csomagolás-technikával ill. hurka/kolbásztöltéssel foglalkozott) engem érdeklő kiállítót és úgy dőlt össze a rendszerem, mint egy akkurátusan felépített kártyavár egy tavaszi szellő hatására.

A karamell bemutatót Kovács János tartotta, ami nagyon tanulságos volt számomra és a nézők létszámát elnézve, nem csak engem izgatott a téma.

A díszmunkák egytől egyig fantasztikusan szépek voltak, egy- kettő különösen tetszett. Voltak karamell, tragant és csokoládé munkák, torták és bonbonok/desszertek. Ez utóbbinál ismét ékes bizonyítékot találtam az emberi hülyeségre. És akkor még finoman fogalmaztam. Teljesen kiborított egy, eset ami ezeknél a desszerteknél esett meg. Talán a fotókon is látszik, ezeket a falatnyi desszerteket egy nagyobb tálon/tükrön szépen felsorakoztatták egymás mellé, csinosan, ízlésesen, emellett pedig egy tányérra ki volt helyezve néhány darab belőlük. Na most nekem eszembe nem jutna egy a versenymunkák közé kirakott tányérból bármit elvenni egy olyan asztalról, ami egyébként egy derék magasságig felhúzott kordonnal van elkerítve, kivéve ha éppenséggel kínálják azt. De nem kínálták, ennek ellenére volt(ak) aki(k) úgy gondolták, ez a néhány darab desszert a több száz fős látogatósereg részére van kitéve kóstoló gyanánt. Véletlenül sem a zsűrinek....

A teljesség igénye nélkül fotóztam is, de mivel az eredményhirdetésen nem voltam ott, ezért nem tudom, hogy melyiket ki készítette. Igyekszem összegyűjtögetni a neveket és a képek alá írni őket.

Rózsa Krisztina

Rózsa Krisztina

Kádár Veronika munkája



Erdős Hanna munkája

Antal Tamás Tukovics munkája

Antal Tamás Tukovics munkája

Németh Zoltán (Némó) munkája

Ezen kívül elképesztő tészta munkákat is meg lehetett csodálni, ezekből tényleg csak egyet kettőt fotóztam. Tényleg hihetetlen dolgokat láttam :)

A vásárterületről kifelé jövet aztán találtam egy a hidegben vacogó leányzót, aki egy termoszból árult valami italt (nem vagyok vak, csak éppen hátulról nem látszódott, hogy mit árul). Elég hamar kiderült, hogy forralt bor van a termoszban. Nekem soha nem volt nagy kedvencem a forralt bor, leginkább a fűszerezés miatt, viszont édesapám nagyon szereti, így aztán vettünk belőle (igen azt kihagytam, hogy elkísért a vásárra, neki annyira nem volt nagy élmény mint nekem, de legalább isteni fagylaltokat és kávékat kóstolhatott meg). Legnagyobb meglepetésemre ez, nem akármilyen borból készült. Mézes eperborból. És ezzel elmondtam mindent. Ebből bármikor elfogadok ilyen forró italt :)

Aki idáig nem volt, az még szerdáig kilátogathat, megéri :)