A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 1., szerda

Új év, új lehetőségek...



Megint elszaladt egy év... gyorsan és hangosan. Akarva akaratlanul ilyenkor mindig listát készítek fejben, hogy mi volt betervezve és mi az, ami meg is valósult az év folyamán. Mindenre és mindenkire sikerült-e elég időt és figyelmet fordítani, miért küzdöttem, mit kaptam, mit érdemeltem, kik mentek, kiket küldtem, és kik jöttek.

Nem egészen a számvetés a lényeg, inkább csak az, hogy a mérleg két nyelve egyensúlyban legyen... én akkor már rendben vagyok.

Nem szeretem a fogadalmakat, mert azok csak arra jók, hogy később lelkiismeret furdalást okozzanak, ha nem tartom be őket, mert a kezdeti lelkesedés után úgysem tartom be (tapasztalat).
Bár az utóbbi időben a másoknak tett ígéreteimet is csak részben tudtam betartani, ami már sokkal jobban zavar.
Novemberben ígértem nektek bejegyzéseket, de mint sok minden más, ez sem úgy alakult, ahogyan terveztem. Az is igaz, hogy még februárig biztos, hogy nem lesznek komolyabb bejegyzések, mert reményeim szerint január végén államvizsgázom (kopp, kopp, kopp).
Viszont a mondás szerint, amit az év első napján teszel, azt fogod tenni egész évben (vagy valami hasonló), ezért most mindenképpen megmutatom a szokásos karácsonyra készült csomagokat. Még úgyis van két hónap a télből (remélem a hozzá méltó hőmérséklet is ideér lassan, mert ebből a melegből kezd elegem lenni) egy kis lélekmelegítőként azért lehet meglepetéseket gyártani.

Ahogy már az előző években, ezúttal is Praliné Zsuzsitól merítettem ötleteket. Idén a forrócsoki pálca volt az újdonság, amivel kísérleteztem. E mellett persze a jól megszokott mézeskalács (ezúttal extra díszítés nélkül), fehércsokis kókuszos-, és fahéjas mogyoró került a csomagokba.


A következő variáció készültek:
  • Narancsos fűszeres (itt 80%-os kakaótartalmú csokoládéhoz kevertem mézes fűszert és reszelt narancshéjat)
  • Málnás (fehércsokiba került liofilizált málna)
  • Nutellás (tejcsoki alapba került egy kanálnyi nutella)
  • Kókuszos (fehércsokihoz kevertem egy kis vanília port, meg egy kanálnyi kókuszkrém került a tömbökbe)
  • Karamellás (a tejcsokiba került egy kanál karamellkrém és ropogó karamell darabkák )
  • Tripla csokis (a kötelező maradék csokikból rétegezve)


Végül pedig ezúton szeretném megköszönni, hogy az elmúlt évben is jöttetek, olvastatok írtatok, mert ez továbbra is nagyon sokat jelent!! :)
A sablonszövekeg helyett pedig azt kívánom, hogy a Ti mérlegeteken a pozitív nyelv érjen le a földre és meg se tudja onnan mozdítani semmi! :))


2011. december 25., vasárnap

Karácsonyra készülődve

Ismét elérkezett az év általam legjobban kedvelt időszaka. Minden évben már jó előre tudom, hogy kinek mit adok ajándékba, mit sütök, hogyan díszítem fel a lakást stb. Már gyerekkoromban is imádtam ezt az időszakot.
Amint megérzem a levegőben a hó illatát (persze tudom, hogy a hónak nincs illata és valószínűleg csak a mínusz fokokat érzem, de akkor is….) teljesen bezsongok. Általában persze végeláthatatlan rohanás, idegeskedés és nem egyszer pánik kíséri végig a Karácsonyt megelőző heteket, de ilyenkor még a mérhetetlen giccs áradat és a tömeg sem zavar (annyira), mert mindent feledtet a karácsonyi vásárok illata, a forralt boré, a kürtős kalácsé, a városi díszkivilágítás, amelytől minden egyes alkalommal könnybe lábad a szemem, amikor először meglátom (meg másodszor, meg harmadszor is).

Nem tudom megmondani mit szeretek a legjobban… a boltokat járni a legmegfelelőbb ajándék megtalálásáért, a csomagolást, a mézeskalács-sütést (évek óta készítem, ez már hozzám nőtt), a fenyőfa vásárlást, vagy éppen annak díszítését. Talán, ami a legnagyobb boldogsággal tölti el a szívemet, az a pillanat, amikor valaki kibontja az ajándékomat és az arcán egyszerre látom a meglepettséget, és az örömöt. Ez mindennél többet jelent.

Idén azonban új fába vágtam a fejszémet, ugyanis pralinét és bonbont gyártottam. Ajándékba. Sokat. Egy jó hosszú ideig többet nem csinálom.

Történt ugyanis, hogy rábukkantam Bonbon mánia és Praliné Zsuzsi oldalára. A beszámolók alapján olyan egyszerűnek tűnt a dolog, hogy azonnal és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a bonbon gyártásba. Nem részletezem, (nagyon) nem lettek tökéletesek. Ezért átváltottam a praliné gyártásra, ezt már egy fokkal nagyobb sikerrel tudtam véghez vinni, bár ilyen jellegű édességet  nem először csináltam.
Készült narancszselés, (saját főzésű) karamell krémes és barackpálinkás bonbon; kókuszos, epres fehércsokis, diós és snickers-es praliné. A mézeskalácsokkal együtt ezekből álltak a kis karácsonyi csomagok.








A díszítést nem akartam a véletlenre bízni, ezért vásároltam az Ázsia Bt-ben transzfer fóliát. Na, ebbe viszont beleszerettem, annyira egyszerűen lehet vele dolgozni és feldobni gyakorlatilag bármit, valamint nem utolsó sorban sok-sok elismerést lehet vele bezsebelni.


Készítettem még egy újdonságot. Nagynéném verhetetlen mézes krémest készít. Puha, omlós, krémes, mézes, egyszerűen zseniális. Ennek szerettem volna a nyomába érni. Nem sikerült. Pedig mindent recept szerint csináltam, még ki is súlyoztam (tudtam, hogy egyszer még jók lesznek valamire a könyveim). Mézes is lett, krémes is lett,de totál más íze is lett.






Ki is tárgyaltuk, hogy az Ő családi receptje, meg az én netről letöltött receptem köszönő viszonyban sincsenek egymással. De legalább jól mutatott rajta a „mézi”-s minta.







2011. július 4., hétfő

Karácsony 2.0

Az egyik kedvenc tortámat a nagy családi karácsonyra készítettem, komolyan mondom, imádtam.
Vaníliás piskóta volt megkenve tejszínhabbal, és erre volt rászórva a reszelt gesztenye. Kívülről egyszerű vajkrémmel volt bevonva (végre az élekkel is meg voltam elégedve), az aljára pedig díszítőcsővel készültek a minták.



A figurákat marcipánból formáztam. A fenyőfákat egy kúp alakú marcipán (vagy persze bármi másból) darabból lehet elkészíteni. Érdemes alulról beleszúrni egy fogpiszkálót (könnyebb megfogni) és a csúcsától haladva lefelé, folyamatosan forgatva, egy hajlított hegyű ollóval be kell vagdosni. Ha elkészült jöhetnek a „díszek”.


A hóember a biztonság kedvéért meg volt támogatva egy fogpiszkálóval, a kalapját és a sálját pedig lekentem vodkában oldott gyöngyporral. Ennek eredményeképpen gyönyörűen csillogott mind a két „ruhadarabja” (nem kis alapot adva ezzel az unokatesók viccelődésének… szegény hóemberem….)



Végül hó gyanánt egy kis kókuszreszelékkel szórtam meg a tetejét.

Karácsony 1.0

Nővérem munkahelyén mindig örülnek a finomságoknak, így a karácsonyi ünnepségre küldtem nekik ezt a két szintes tortát, amin megint csak látszik mennyire nem megy nekem ez a szögletes bevonás dolog…
Az ízét tekintve a felső csokis-kekszes, az alsó pedig zserbó (vagy legalább is próbált arra hasonlítani). A csokis piskótalapokat megkentem barack lekvárral és arra ment a diós krém. A visszajelzések szerint finom volt.



Pont akkoriban sikerült találnom egy karácsonyi témájú görgős nyomdát, ezzel készült a szintek alján végigfutó szalag, valamint a masni is (a gyakorlásról jut eszembe…)
A hópihék pedig a Desszert Mesternél vásárolt rugós kiszúróval készültek.
A fotókat, csak futtában telefonnal sikerült elkészíteni, de azt hiszem ezért nem is olyan kár.