Karácsonyra készülődve

Ismét elérkezett az év általam legjobban kedvelt időszaka. Minden évben már jó előre tudom, hogy kinek mit adok ajándékba, mit sütök, hogyan díszítem fel a lakást stb. Már gyerekkoromban is imádtam ezt az időszakot.
Amint megérzem a levegőben a hó illatát (persze tudom, hogy a hónak nincs illata és valószínűleg csak a mínusz fokokat érzem, de akkor is….) teljesen bezsongok. Általában persze végeláthatatlan rohanás, idegeskedés és nem egyszer pánik kíséri végig a Karácsonyt megelőző heteket, de ilyenkor még a mérhetetlen giccs áradat és a tömeg sem zavar (annyira), mert mindent feledtet a karácsonyi vásárok illata, a forralt boré, a kürtős kalácsé, a városi díszkivilágítás, amelytől minden egyes alkalommal könnybe lábad a szemem, amikor először meglátom (meg másodszor, meg harmadszor is).

Nem tudom megmondani mit szeretek a legjobban… a boltokat járni a legmegfelelőbb ajándék megtalálásáért, a csomagolást, a mézeskalács-sütést (évek óta készítem, ez már hozzám nőtt), a fenyőfa vásárlást, vagy éppen annak díszítését. Talán, ami a legnagyobb boldogsággal tölti el a szívemet, az a pillanat, amikor valaki kibontja az ajándékomat és az arcán egyszerre látom a meglepettséget, és az örömöt. Ez mindennél többet jelent.

Idén azonban új fába vágtam a fejszémet, ugyanis pralinét és bonbont gyártottam. Ajándékba. Sokat. Egy jó hosszú ideig többet nem csinálom.

Történt ugyanis, hogy rábukkantam Bonbon mánia és Praliné Zsuzsi oldalára. A beszámolók alapján olyan egyszerűnek tűnt a dolog, hogy azonnal és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a bonbon gyártásba. Nem részletezem, (nagyon) nem lettek tökéletesek. Ezért átváltottam a praliné gyártásra, ezt már egy fokkal nagyobb sikerrel tudtam véghez vinni, bár ilyen jellegű édességet  nem először csináltam.

Készült narancszselés, (saját főzésű) karamell krémes és barackpálinkás bonbon; kókuszos, epres fehércsokis, diós és snickers-es praliné. A mézeskalácsokkal együtt ezekből álltak a kis karácsonyi csomagok.

A díszítést nem akartam a véletlenre bízni, ezért vásároltam az Ázsia Bt-ben transzfer fóliát. Na, ebbe viszont beleszerettem, annyira egyszerűen lehet vele dolgozni és feldobni gyakorlatilag bármit, valamint nem utolsó sorban sok-sok elismerést lehet vele bezsebelni.

Készítettem még egy újdonságot. Nagynéném verhetetlen mézes krémest készít. Puha, omlós, krémes, mézes, egyszerűen zseniális. Ennek szerettem volna a nyomába érni. Nem sikerült. Pedig mindent recept szerint csináltam, még ki is súlyoztam (tudtam, hogy egyszer még jók lesznek valamire a könyveim). Mézes is lett, krémes is lett,de totál más íze is lett.

Ki is tárgyaltuk, hogy az Ő családi receptje, meg az én netről letöltött receptem köszönő viszonyban sincsenek egymással. De legalább jól mutatott rajta a „mézi”-s minta.