Aranyra hangolva

Ha már trend, akkor még egy csipkés apróságot is mutatok :)

Születésnapok és házassági évforduló egy napon

 

Hogy mi történik, amikor két 60. születésnapot és egy 37. házassági évfordulót egy napon ünnepelnek meg?

Az, hogy bevethetem magam és szabadjára engedhetem a fantáziámat.

Mivel ajándékba vittük, nem volt semmi megkötés... csak édesapám kérte, hogy csak egy kicsi tortát készítsek... persze, arról vagyok 'híres' hogy kicsi tortákat készítek... Nem is értem, hogy gondolta....

Viszont ezúttal igyekeztem egy visszafogottabb virágkompozíciót összerakni (nem lehet mindig bordó meg fekete virágokat csinálni), amit annak rendje és módja szerint 3 nap alatt beton keményre szárítgattam. Majd ezután szombat hajnalban leszakadt az ég, utána pedig kisütött a Nap.... Azt hiszem ezt a kombinációt nem nagyon kell részletezni.

 

A dolog pikantériáját az adja, hogy vidékre kellett volna elszállítani ezt a kis csöppséget. A jogosan felmerülő veszélyeket nem megkockáztatva úgy döntöttem, hogy ismét külön szállítom a torta elemeit... külön dobozban a burkolt szintek, a virágok és egyéb eszközök amire még szükségem lehet.

Így legalább nem kellett aggódnom az egy órás autóút alatt.

 

 

Ezúttal unidec-et használtam bevonásra, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, nagyon jól viselte az eső utáni párás időt (nem úgy mint a virágok) és persze a csipke minta is szebben mutatott ezzel, mint a szokásos bevonóval.

 

 

 

 

 

A csipkemintát a szokásos módon készítettem: egy darab csipkét nyújtófával nyomtam a bevonóba, majd szikével vágtam formára. végül kapott egy kis gyöngyházas csillogást, ami persze a fotókon nem látszik...

És még mielőtt bárkiben felmerülne, nem, nem volt normális háttér ami előtt lefotózhattam volna :)

 

 

 

 

Szerencsére sikere volt, nagyon örültek neki, így aztán az este folyamán az én fejemen is körbeért a vigyor.

Ezüstözött versenytorta

Idén is elérkezett az év (tortás szempontból) általam legjobban kedvelt időszaka.
Igen, mi másról lehetne szó, mint az éves Webcukrász versenyről, amelyre immáron harmadik alkalommal neveztem.
[ A korábbi évek eredményei: 2011 dísztorta; 2012: dísztorta, artisztika 1, 2 ]


Már tavaly is olyan tortát szerettem volna készíteni, ami igazán engem tükröz, de így egy év távlatából be kellett látnom, inkább a karamell iránti fellángolásom (ami azóta persze szerelemmé alakult) mutatkozott meg rajta, mintsem én.

A tervezgetés ez alkalommal is tovább tartott, mint a kivitelezés... a körülöttem élőket szerintem már az őrületbe kergettem, az újabb és újabb "Nézd! Ez már tényleg a végleges!" ötletekkel.

Különböző formák és díszítési technikák váltották egymást, csak a színek voltak állandóak. Fekete, vörös és fehér. Ez utóbbi csak azért, hogy ne legyen nagyon komor a végeredmény.

 

A formát illetően is szerettem volna valami olyat, ami a hagyományostól eltér, ezért a hatszögletű alsó szintre került egy kerek felső szint. A mascarpone-s csokitortára egy kávékrémes vörös bársony. 

Szóval a végső verzió:

Fehér alapon gyöngyház fényű csipkeminta, fekete szegélyezéssel és persze rengeteg virág.

 

 

Le sem tagadhatnám, hogy imádom a cukorvirágokat, annyira kikapcsol a készítésük. Kellő mennyiségű kávé társaságában pedig a végtelenségig el tudok velük szöszmötölni.

 

Néhány órát most is eltöltöttem a kb. 140 db hortenzia virággal. Szaggattam, szárítottam, majd festékszóróval festettem őket vörösre, ecsettel és porfestékkel pedig feketére. Nem állítom teljes bizonyossággal, hogy a hortenziának létezik ilyen változata.... annyira nem is érdekel... az én világomban létezik :)

 



Igyekeztem nem túldíszíteni a tortát (igen, ez nálam mindig nagy kihívás), így aztán azt a csipkedíszt választottam, amit még a tavalyi szőnyi Cukor show-n tartott versenyen használtam. Itt azonban nem szegélyként, hanem egy önálló, fő díszítőelemként. Így aztán a csipke egyes darabjait puzzle-ként illesztettem össze, ezzel új formát alakítva ki.

A díszítés közben egyre inkább mosolyogtam. Mire befejeztem konkrétan körbeért a fejemen a vigyor.
Aki rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet tudhatja, hogy elég ritkán vagyok elégedett a tortáimmal, mindig van valami, amit a befejezés után már másként csinálnék. De most... most nem! Közel egy hónap elteltével is vigyorgok ha ránézek, semmit sem csinálnék másként. Ez vagyok igazán én, minden részletét imádom.

A mérhetetlen boldogságomat pedig csak tetézi, hogy a Webcukrász verseny zsűrije ezüst éremmel díjazta a munkámat.

 

És még egy kép. Felvágva :)

Cukor show, Szőny

Végre elérkezett az én időm.... mármint abból a szempontból, hogy végre minden körülmény adott volt, ahhoz, hogy részt vehessek a komáromi CukorShow-n. A jelen levő bloggerek már majdnem mind írtak beszámolót az eseményről, így sok újat nem tudok írni.
Azt viszont mindenképpen, hogy nagyon jó élmény volt, sokat tanultam, új emberekkel ismerkedhettem meg és persze nem utolsó sorban a nem létező versenyszellemem is kapott egy lehetőséget, hogy kiteljesedhessen.
Sosem tartottam magamat egy tipikus versengő szeményiségnek. Egyrészt mert úgy gondolom semmiben sem vagyok kiemelkedő tehetség, így nem is lenne értelme a versenynek (azt hiszem egészséges önkritikával áldottak meg az égiek és tudom, hogy hova tartozom), másrészt pedig nyomás alatt borzasztóan teljesítek.  Legyen szó szóbeli vizsgákról, előadások, beszédek tartásáról és egyáltalán bármilyen emberek előtt elkövetendő attrakcióról elmondható, hogy nem az én műfajom. És erre ez csak egy nagyon enyhe kifejezés.
Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért jelentkeztem a versenyre.... elsősorban mert a tapasztalatszerzést mindennél többre tartom... a gyomorgörcsöt meg majd csak legyőzöm.....egyszer...valamikor....

A versennyel kapcsolatos legfontosabb tapasztalatom, hogy 1 óra semmire sem elég, főleg 50fokban...
Hatalmas könnyebbség volt, hogy előre le lehetett gyártani a virágokat, amik így ki is tudtak rendesen száradni és nem kellett miattuk aggódni.
A tervem az volt hogy egy egyszerű, de mégis elegáns tortát hozok össze, lehetőleg az időkeretet nem túllépve. Ez utóbbit a kellemes szaunázó idő majdnem meghiúsította... történt ugyanis, hogy a cukormassza, amit vittem magammal és amiből a torta aljára kerülő csipkeszegély készült, határozottan nem akart engedelmeskedni nekem. Leragadt, nyeklett-nyaklott amitől csak az egyébként sem túl nyugodt idegállapotom erőteljes kézremegést eredményezett.

Ezúton kérek is minden "nézőtől" elnézést, amiért esetlegesen nem kifogástalan modorban válaszoltam a folyamatosan záporozó kérdésekre a verseny 1 órája alatt.

Ezt sikerült kihozni az időből:

Vittem magammal süteményt is, amit persze elfelejtettem lefényképezni, így csak a receptet tudom leírni.

Mézes krémes (a végeredménynek nem sok köze van az eredetihez, mert egy két helyen változtattam a recepten :))

Hozzávalók a tésztához:

• 50 dkg liszt (+ a nyújtáshoz is sokat felvesz)
• 15 dkg porcukor
• 6 dkg vaj/ Rama
• 2 ek. méz
• 1tk szódabikarbóna
• 2db tojás
• 4 ek. joghurt
• vanília aroma

A hozzávalókat egyszerűen csak össze kell dolgozni egy nagy tálban és 30 perc pihentetés után 4/6 (tepsi mérettől függ) részletben vékonyra nyújtva, 165-170 fokon megsütni.

Hozzávalók a krémhez:

• 6 + 5 dl tej
• 5 ek. búzadara
• 2 csomag vaníliás puding
• baracklekvár

A 6 dl tejben a búzadarát  kell megfőzni, az 5dl tejben pedig a pudingot. Ha mind a kettő kihűlt csak össze kell dolgozni őket.

A rétegzés a következőképpen alakul: tészta-lekvár-krém-tészta-lekvár....stb.
Ezután elő lehet venni az otthon található vaskosabb könyveket és az összeállított süteményre (ill a rajta lévő tálcára) pakolni. Egy nap után szoktam elkészíteni a díszítést, ami 1-2 tábla fehércsokiból és igény szerint transzfer fóliából áll. A megolvasztott csokoládét egyenletesen el kell oszlatni a sütemény tetején, majd óvatosan, légmentesen rádolgozni a fóliát. 1-2 órányi hűtés után a fólia már lehúzható, és szeletelhető :)

Csipkés - torta

Szerintem, aki készített már burkolt tortát 40fokban annak visszatérő rémálmai is vannak az esettel kapcsolatban. Olvad, izzad (én nem csak a torta), minden kicsúszik az ember kezéből....
Többek között ezért sem kedvelem a nyarat.... de mit lehet tenni, ha szülinap van, akkor szülinap van és ahhoz bizony torta kell :)

Néha még magam is megkérdőjelezem, hogy biztosan teljesen normális vagyok-e, mert ismét karamelleztem.... Na persze nem a nappali banánérlelő melegben, hanem éjszaka a "kellemes" 25fokban.... kezemben a forró cukorral és a hátamra irányított ventilátorral sem mondhatom, hogy kellemes élményként éltem meg.....Mivel a meleggel kapcsolatos utálatomról még hosszasan tudnék regélni, inkább visszatérek a tortához:

Egy nagyon egyszerű, inkább elegáns tortát szerettem volna, ezért nem is tettem rá sok díszítő elemet.
Ezúttal rózsákat készítettem, igyekeztem kinyíltat és bimbósat vegyesen. Mindig fejtörést okoz, a kész karamell virág rögzítése a tortán, most azonban nem felejtettem el és már eleve egy hosszabb fogpiszkálóra építettem fel a szirmokat (a levelekkel már nincs ilyen gondom, mert azok elég hamar hozzáragadnak a virágokhoz....)

Ami újdonság ezen a tortán az mindenképpen az alját szegélyező csipkeminta. Gondolom nem vagyok egyedül y véleményemmel, ha azt mondom, hogy a mindenféle szilikon mintázók köztük főleg a csipke motívumosak horror árban vannak (de nagy átlagban a mindenféle tortás eszközök is) a szaküzletekben, ezért mindig roppant leleményesnek kell lenni az otthon (konyhában, varrósdobozban, szerszámos ládában....) található dolgok felhasználásával kapcsolatban.
Ennek okán történt, hogy édesanyámtól kértem leharcolt csipke és bordűr darabokat, amiket aztán alkalom adtán fel tudok használni.
A művelet nagyon egyszerű: a kinyújtott bevonóba nyomtam bele a csipkét a nyújtófa segítségével. Ezután már csak körbe kell vágni. :)

A végeredményt aztán túl fehérnek találtam ezért kentem le a mintát ezüst lüsztettel és tettem az ívekbe cukorcseppeket.