2012. június 12., kedd

Az első túrótortám



Még soha nem készítettem klasszikus túrótortát, és mivel a hétvégén egy szülinapot és egy névnapot ünnepeltünk egyben, ezért úgy döntöttem, most vagy soha. Én nem utolsó sorban újra elővehettem az imádott Zila tortaformámat :))))
Nem szoktam recepteket közzé tenni, egyrészt azért, mert képtelen vagyok receptből dolgozni (valamit mindig variálok), másrészt pedig, ha egy szakember látná egy-egy jól bevált receptemet, valószínűleg a haja égnek állna tőle..... Ugyan ennem nem sikerült belőle, de a "kicsit sem elfogult" rokonok szerint isteni finomra sikerült, így hát most kivételt teszek.
És akkor az elkészítés:
A piskótához egy nagy vagy 2 kicsi tojásos tészta untig elég, én ezúttal az erre az alkalomra készítette másik torta piskótájából loptam egy réteget és tettem a túrótorta alapjává.
A túrós rész a következőképpen állt össze:
  • 1 kg túró (én sajnos darabos félzsíros túrót vettem, de legközelebb zsírszegény krémtúróval fogom készíteni, mert ahogyan az a fotón is látszódik, szegénykém nem igazán bírta a gyűrődést és a darabkák mentén megrepedt, pedig botmixerrel is átmentem rajta :/)
  • 4,5 dl. tejszín,
  • cukor/édesítőszer ízlés szerint (amit csak lehet én igyekszem édesítőszerrel készíteni) 
  • 1 db lime reszelt héja és kifacsart leve (legközelebb ebből is lehet többet tenni bele, mert nagyon jó ízt adott neki),
  • 2 nagy evőkanál mascarpone (ez is a másik tortából maradt ki, ezért el is hagyható)
  • 2 zacskó zselatin fix (a használati utasítás szerint, a mennyiségek miatt kell a kettő, de lehet, hogy egy csomag is elég lett volna... én biztosra mentem)
  • egy kevés vanília aroma
  • 10dkg olvasztott fehér csokoládé (ezt meg csak azért, mert imádom :)))
A tejszínt az egyik csomag zselatin fix segítségével kemény habbá verem, a többi hozzávalót pedig összekeverem egy tálban. A habból egy jó nagy evőkanálnyit kiveszek és jól elkeverem a túróval. A maradékot ezután óvatosan egyneművé forgatom.
Miután kifújom a Zila formát a zsiradékkal, belekanalazom és levegőbuborék mentesen igyekszem elteríteni.
Ez az adag pont annyira elég, hogy színültig legyen a forma és maradjon még a nyalakodós családtagoknak, akik nem bírják ki és minden áron meg akarják kóstolni.
Erre jöhet a piskóta lap, majd az egész mehet a hűtőbe. (az 5 fokos hűtőmben kb. 4-5 órát pihent)
Az átfordítás és a formából való kivágás után az üregekbe erdei gyümölcs került, amelyet előző nap cukorral összefőztem ( a 70dkg fagyasztott gyümölcsöt, még fagyosan tettem fel takarék lángon főni kb. 4ek kristálycukorral, 1 óra elteltével a gyümölcsök már kicsit megpuhulnak a leve pedig szószossá válik)
Kb fél decinyi levet leszűrtem belőle és 4,5 dl víz, valamint 2 zacskó piros tortazselé társaságában felforraltam, majd ráöntöttem a betöltött torta tetejére.
A díszítéshez és persze a hibák eltüntetéséhez 5-6 szem epret és 2 db lime-ot szeleteltem fel. 

4 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Nagyon szép lett, ha nem mondod, nekem nem tűnnek fel a hibák! Üdítő változatosság számomra a sok fondantos ftorta után egy gyümölcsökkel díszítettet látni :)

Erzsébet " Lizi írta...

Nagyon jó kis recept és a torta pedig nagyon jól néz ki!

teller-cake írta...

Hol van ez a szépség a klasszikus túrótortától?? :-))) Gyönyörűséges lett!!

Ildyco írta...

Köszönöm szépem :))))