2012. december 27., csütörtök

Hófútta mézeskalács házikó


Az előző bejegyzéshez kapcsolódva: azt nem mondanám, hogy nem rontottam el, de elsőnek megfelel.

De kezdem az elején. Mint majdnem minden tortaötletem, ez is egyik éjszaka jutott eszembe, miután az egyik madárkám elcsicseregte, hogy "jó lenne", ha a nagy családi karácsonyozásra idén is vinnék tortát. Két éve ugyanerre az eseményre készült a Hóemberes torta, tavaly pedig az aprósütemények.
A "nagy" ötlet megszületését megelőzte néhány (azonnal el is vetett) elképzelés... Volt köztük 3D-s nagy hóember és karamellből készített mikulásvirág is.

Na de a már említett ötlet (ha a címből még nem derült volna ki) egy mézeskalács házikó volt. Ez ugyan határozottan nem torta, de ez az aprócska és elhanyagolható tény egyáltalán nem zavarta a fantáziámat, ami ezzel együtt őrült száguldásba kezdett.. Hiszen a házikót valahogy tortává kell alakítani és persze nem igazi mézeskalács házikó az, ami nem világít, arról nem is beszélve, hogy valamilyen díszítést is ki kell találni, karácsonyi hangulatot teremteni....Nem utolsó sorban pedig az idő-faktort is minimálisra kellett csökkenteni....




Összességében az "építkezés" idejét tekintve sokkal rosszabbra számítottam... ritka alkalmak egyike volt, hogy időre sikerült befejeznem a meglepetést.

Először is készült egy (tőlem nem megszokott módon) kis méretű torta mézes krémes ízesítéssel.
Ez annyit jelent, hogy 4 tojásból sütöttem piskótát, amibe a meghatározott cukor mennyiségének fele cukorból, a másik fele pedig mézből került bele. A krémhez sűrű, vaníliás tejbegrízt főztem, majd mascarponeval lazítottam. Ezután a lapok baracklekvárral lettek megkenve, erre került a krém, végül pedig csokoládés vajrémmel lett bevonva (leszigetelve :) )




Az eszement ötleteimhez szerencsére hozzájárult, hogy néhány éve "eleinstandoltam" szüleimtől egy elemes égősort, amit most végre értelmes dologra tudtam használni.

Tehát a fóliázott torta köré tekertem, ezután pedig következhetett az építkezés...


A ház elemeit kisütöttem, majd a karamellből előre elkészített "ablaküvegeket" beragasztottam sűrű cukormázzal. Ezen a ponton ismét tanultam valami újat, mivel legközelebb már fehércsokit fogok használni... A fene se gondolta volna, hogy a cukormáz ennyire lassan köt... a háztetőt is elég sokáig fel kellett támasztani.





A sikeres összeállítást követően következhetett a karácsonyi hangulat megteremtése. Ahogyan az ablakokat, úgy a többi díszt is karamellből készítettem: fenyőfákat, girlandokat, gömböket, párkányokat. Ismét rá kellett jönnöm, hogy van, amit egyszerűbb marcipánból megoldani, mint karamellből. Ilyen többek között a fenyőfa. Finoman fogalmazva is megszenvedtem vele.






Az eredeti tervnek megfelelt: mézeskalács házikó is, torta is, karácsonyi is és igen, világított is :)









Ez pedig a recept, amit a házikó falaihoz használtam. Talán még téglának is felhasználható lenne, mert annyira kemény :)

  • 40dkg liszt
  • 12dkg vaj
  • 20dkg méz
  • 2 tojássárgája
  • fél teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • ízlés szerint gyömbér és fahéj
Fél órányi hűtőben pihentetés után már süthető is.











1 megjegyzés:

Erzsébet " Lizi írta...

Aztamindenségitneki,ez nagyon komoly,és tényleg világít,gratulálok a leleményességedhez,kreativitásodhoz!