2013. április 3., szerda

Torták hétvégéje - I. rész


Nem szeretek egynél több tortát készíteni ugyanarra a napra. Egyébként is nagy feszültséggel jár (nálam), hogy minden úgy sikerüljön ahogyan szeretném... persze az esetek többségében ez nem jön össze, éppen ezért, ha összecsúsznak az ünnepek igyekszem kicsit széthúzni a tortákat. Általában 5-6 órát szoktam a bevonásra és díszítésre hagyni attól függően, hogy mennyire bonyolult az adott torta kivitelezése. A legtöbb esetben persze nincs szükség ennyi időre, de mivel mindig becsúszhat valami gikszer én pedig belekalkulálom, hogy valamivel úgyis el fogok csúszni, "jobb a békesség" alapon inkább hagyok mindenre időt.

Az imént lefestett kép eléggé idillikus.... lenne, ha nem éppen március lenne... (igen, tudom, hogy már április van, de) ez és még a következő két bejegyzés is március utolsó hétvégéjéről szól majd. Arról a hétvégéről, amikor a kicsinek korántsem nevezhető családom összegyűlt ünnepelni (az ugyancsak erre a hétvégére eső Húsvétról már nem is beszélve... ez is csak egy plusz ürügy volt), mert szeretünk ünnepelni.... nagyon.

Szóval március: ha csak szigorúan a családtagokat vesszük akkor is konkrétan hat névnapot és két születésnapot lehet ünnepelni (amiből az egyik kerek, és a kerek évfordulókat a szokásosnál is jobban szeretjük megtartani) ebben a hónapban, plusz ott van még a Húsvét, ami idén egy hosszú hétvégében egyesítette a márciust az április 1-vel, melynek köszönhetően bumm.... máris csatlakozott az ünnepekhez még egy születésnap családon belül és még egy a baráti körben (hurrá....szerencsére ez utóbbit sikerült eltolni egy nappal).

Még az elején leszögezem, nem, nem csináltam tíz darab tortát egy hétvégére.... csak hatot, mert a jelenlét hiánya és egyéb körülmények miatt nem lett mindenki felköszöntve... és ezzel máris megmagyarázom, hogy miért lett sorszámozott a bejegyzés. Annyira különbözőek lettek a torták és a hozzájuk kapcsolódó történetek, hogy inkább három részre bontottam őket.
Ebben a részben négy darab minitortát mutatok; a másodikban egy Shreknek álcázott Yoda tortát; a harmadikban pedig egy színházi témájú darabot (ez a kakukktojás, mert ennek egy nappal később kellett elkészülnie).

Bármennyire is hajlamos vagyok túlzásokba esni, most azt mondhatom, hogy visszafogtam magam.
Négy darab 10-12cm átmérőjű minitortát készítettem két szülinaposnak és két névnaposnak. Ha a színvilágból nem is derül ki (mert egyszerűen nem tudok pasis tortát csinálni), a formából talán könnyebb kikövetkeztetni, hogy a kerek tortákat a hölgyek, a szögleteseket pedig a fiúk kapták.


Mindegyik ugyanazt a vaníliás mascarpone ízesítést kapta barack (kompót) darabokkal dúsítva, mert mint említettem volt egy kerek szülinaposunk is és ő külön tortát kapott.

Visszatérve az idő tényezőre: észrevettem magamon, hogy ha nagyon gyorsan kell valami látványosat és különlegeset kihozni a díszítésből, mindig a karamellhez nyúlok. Ha akarnék, se tudnék napokig szöszmötölni a dekorációs elemek elkészítésével, bár az is igaz, hogy nem kreatívkodtam túl a koncepciókat.
Inkább csak az volt a cél, hogy mindenki örüljön neki :)
Az egyébként is bő lére eresztett mondanivalómat itt most befejezem, inkább mutatom külön-külön is a tortákat:







 
 






 
 
 
Folyt. köv.
 

2 megjegyzés:

marisz57 írta...

De szépek! Főleg a szögletes csíkos tetszik!

Ildyco írta...

Köszönöm szépen :) másoknak is a csíkos tetszett a legjobban :))