2013. november 16., szombat

Életjel


Tudom, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a blogot, de mentségemre szolgáljon, jó okkal tettem. 2010 szeptemberében elkezdtem egy 3 éves főiskolai képzést andragógia szakon, melynek tanulmányi részét az előző szemeszterben be is fejeztem, de a szakdolgozat és a záróvizsga erre a félévre csúszott.

Mint a legtöbben, én is úgy vagyok a nagyobb lélegzetű feladatokkal, hogy halogatom. Halogatom egészen addig, amíg már nagyon szorít az idő és a nyomás is egyre nagyobb. Természetesen ebben a fázisban voltam én is.

A szakdolgozatomat Tim Burton életéről és munkásságának, a közönségre gyakorolt hatásáról írtam. Akik vették a fáradtságot és kitöltötték a korábban feltöltött kérdőívet, azoknak nagyon köszönöm a segítséget :) Sikerült befejeznem és leadnom, úgyhogy most már csak a záróvizsgát kell megugrani.


És csak, hogy ez a poszt se maradjon torták nélkül, megmutatom az utóbbi hetek egyetlen darabját, amelyet még októberben az unokahúgom születésnapjára készítettem.



Azt hiszem, erre mondják, hogy űbercsokis :)


Ui.: és persze a Karácsony is közeleg... lesznek bejegyzések bőven :)



1 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Kitöltöttem a kérdőívet, jó munkát a szakdolihoz :) Várjuk az újabb bejegyzéseidet :)