Sakk-torta

Nem tudok sakkozni. A lépéseket ugyan ismerem és gyerekként sokat játszottunk, de ezt korántsem nevezném "tudásnak". A játékot viszont annyira szerettem, hogy a folyamatos vereség sem tántorított el tőle.

Volt a környékünkön egy lakberendezési üzlet, a kirakatában egy üveg sakk készlettel. Akárhányszor mentünk el előtte, én mindig vágyakozva csodáltam a szikrázóan csillogó és füstös-opálos bábukat. Ma már persze tudom, hogy maximum egy újabb porfogó lenne a polcon, mert a játék lényege a logika meg a stratégiák és mintázatok felismerése... én meg ehhez túl szétszórt vagyok...

Ezért aztán nosztalgiával vegyes izgalommal álltam neki a figura gyártásnak. Megfordult a fejemben, hogy megpróbálkozom karamellből elkészíteni a bábukat, de végül a klasszikus vonalnál maradtam (legyen kihívás legközelebbre is).

Ez lett belőle.

 

 

 

 

 

 

Repülő torta

Kiskutyák minden mennyiségben

Melyek ezúttal már ténylegesen kiskutyákra hasonlítanak, nem pedig vízilovakra.

Csokoládé túladagolás piteformába töltve

Régóta szerettem volna pitét sütni. Olyan igazi rácsos tetejű, fodros szélű, gyümölcs töltelékes, ablakpárkányon illatozós fajtát. Ennek idáig csak néhány apró akadálya volt: egyrészt nincs ablakpárkányom… ill. van, de mivel az ötödik emeleten lakom, az nem vicces, ha a tál onnan leborul, másrészt kevés gyümölcsöt szeretek főzött/sütött állapotban elfogyasztani, ezen kívül pedig nem volt piteformám.

 

 

A hangsúly pedig a „volt” szócskán van, mert az én drága unokahúgom meglepett egy gyönyörűséges piros alapon fehér pöttyös, fodros szélű piteformával. Már ránézni is jó, pusztán a látványától is mosolygok.

 

 

Az első bevetésre ma került sor. Családi névnapozást tartottunk, ezért valami igazán finomat kellett készítenem. Végül nem klasszikus pite készült, hanem egy tripla csokis tortácska. Egy nagyon vékony réteg tésztával és rengeteg krémmel.

Mivel egészen jól sikerült, ezért a receptet is leírom, hátha van még egy olyan ember, aki csokoládéba akarja fojtani a rokonságát.

 

 

A tészta kb. 3 perc alatt összeállítható. 2 egész tojást 5-6 dkg vaj társaságában kihabosítottam és belekevertem 12-14 dkg kókuszreszeléket. Az elkészült masszát beletapicskoltam a kivajazott kilisztezett piteformába és 10-15 perc alatt aranybarnára sütöttem.

A „krém”… bár barokkos túlzás ezt krémnek nevezni, inkább tömény csokoládé egy kis hígítással, ezért kizárólag igazi csokibubusoknak merem ajánlani. Fehér-, tej-, és 50%-os csokoládéból használtam fel 3*20dkg-ot. Az olvasztáshoz egyenlő arányban öntöttem rájuk egy doboz (400g-os) felforrósított kókusztejet. A teljes olvadást követően felváltva öntögettem a krémeket a kihűlt tésztára, végül pedig a felszínére húzogattam a mintát.

5°C-os hűtőben 4-5 óra alatt teljesen megkötött és krémesen szeletelhető állagot vett fel. Az eredmény pedig egy brutálisan csokis, selymesen krémes kalória bomba, ami kizárólag vékony szeletekben fogyasztható.

 

 

Kukásautó- torta

Zsiráf torta

Vagy legalábbis valami hasonló.

A történet ott kezdődik, hogy csaknem fél éve készítettem az utolsó tortámat. Nem tagadom hiányzott a sok tanulás mellett egy kis kreatív tevékenység is, amit ugyan a karácsony valamennyire csillapított, de azért az sem volt ugyanaz.
Viszont most, hogy (majdnem) minden teher lehullott a vállamról, végre a torták is visszakúsztak az életembe.
Kicsit megkésett születésnapra, fotó alapján készült ez a zsiráf bébi, akinek útközben kicsit összeolvadtak a lábai :)
Azért erőteljesen vissza kell szokni és újra bele kell rázódni az alkotásba :)

Ismerjük meg egymást - avagy ki vagyok én?

Ha filozófiai mélységekbe szeretnék tekinteni azt mondanám, hogy magam sem tudom.

Viszont ez most egy játék része, amely a bloggerek között terjed és amelyre "tejszínhab" Petra hívott meg. Ezúton is köszönöm neki, hogy kíváncsi rám :)

A játék célja nagyon egyszerű: jobban megismerni azokat, akiket rendszeresen olvasunk, egymást, bloggereket. Ennek érdekében 7 olyan dolgot kell elárulnunk magunkról, amit idáig még nem.

Akik követik a bejegyzéseimet, főleg, ha a kezdetektől velem vannak, a személyiségemről elég sok mindent megtudhattak, hiszen a tortákhoz tartozó történetekben én is benne vagyok. Az értékrendemet, világnézetemet többnyire tükrözik az írásaim és az évek alatt magamról is megosztottam néhány dolgot.
Ezúttal tehát az a feladat, hogy idáig még közzé nem tett titoknak korántsem nevezhető információkat osszak meg veletek.

A teljesség igénye nélkül a lista tehát a következő:

1. Nem szeretem a növényeket magam körül. Pontosabban ők nem szeretnek engem. Inkább önként a halálba menekülnek, mintsem, hogy egy fedél alatt éljenek velem. Hosszú évek gyötrelmes küzdelmét követően azonban egyetlen cserepes orchidea az, amit már 1 éve sikerül életben tartanom. Ebből okulva szerencsére ajándékba is általában inkább szálas virágot kapok. A kedvenceim a fehér rózsa, a sárga nárcisz és a jácint. Ez utóbbinak az illatát imádom igazán.
2. Gimnázium alatt énekkaros voltam, az éneklés azonban nem tűnt el az életemből az érettségit követően. Jóformán, ha egyedül vagyok azonnal dalra fakadok. Reggeli készülődés, házimunka, vagy éppen munka közben. Azt szoktam mondani, hogy az én fejemben folyamatosan szól a zene (szerencsére el is nyomja a többi "hangot", amire egyébként se szabad figyelni).
3. Ha zavarban vagyok beszélek... sokat és általában hülyeségeket.
4. Gyakorlatilag nincs név-memóriám (kis túlzással persze). Az arcokkal még boldogulok, de az esetek többségében nem tudok hozzájuk nevet kapcsolni... viszonylag hosszú időnek kell eltelnie, hogy a kettő összekapcsolódjon és beépüljön a tudatomba.
5. A végletekig kritikus vagyok. Elsősorban magammal szemben, de sajnos időnként másokkal is. Sokszor cinikus, arrogáns vagyok és persze az önirónia sem áll távol tőlem.
6. Ezt talán már kitaláltátok a bejegyzéseimből: imádom a telet, meg a hideget. Minél hidegebb van én annál jobban élek :)
7. Nem tartom magamat babonásnak (nem ülök le 10 percre, ha valamit otthon felejtek és vissza kell mennem érte, és a fekete macskákat sem a színük miatt nem kedvelem), viszont a jelekben hiszek, és igyekszem figyelni rájuk, meg persze a megérzéseimre. Ezek a legtöbb esetben be is jönnek. Ezen a héten szerdán államvizsgáztam, ami nálam az átlagosnál is nagyobb stresszt eredményezett, viszont amikor a reggeli indulás előtt kinéztem az ablakon és láttam, hogy mindent fehér hótakaró fed (Budapestre ekkor érkezett meg tél) egy pillanatra sikerült lenyugodnom, mert azt hihettem, hogy ezen a napon még a természet is velem van, és értem esik a hó. Tudom, ez a mondat elég egoistán hangzik, de akkor abban a pillanatban jó volt ezt hinni :)

Nos, ez lenne az én 7-es listám.

A stafétát pedig azért nem adom tovább, mert időközben akikre kíváncsi voltam szintén megkapták a meghívást.