2012. május 20., vasárnap

Egy különleges torta


Minden évben igyekszem különös gondot fordítani a szüleim és a testvérem születés- és névnapjára készülő tortákra. Akik rendszeresen olvasnak, tudhatják, hogy ez nem mindig sikerül. Ez persze mindegyik tortámra igaz. Sok tényezőtől függ a végeredmény: munka, időjárás, ráfordítható idő, alapanyagok, az ötlet, ill. annak nem léte. Ami a legjobban és a legsűrűbben befolyásol az a saját hangulatom, és érzelmi állapotom.
Mondhatnám, hogy az adott személyhez fűződő viszonyomról van szó, de ez nem igaz. Egy kicsit az összes tortába beleőrülök, vagy belehalok, függetlenül attól, hogy kinek készül. Aztán az átadás pillanatában feltámadok, mert rájövök, hogy mindent megér az a pillanat, az az érzés, az az arckifejezés, vagy egy apró üzenet, amit az ünnepelttől kapok.
Nagyon, nagyon ritkán pedig nem is tudom honnan, de végtelen nyugalom jár át. Mintha valaki megfogná a kezem és végigvezetne azon a bizonyos úton, a sütéstől egészen a díszek elhelyezéséig.
Így történt most is. Tudtam mit akarok, és tudtam, hogyan kivitelezzem.
Már többször írtam, rajongok Lengyel József munkáiért. Ő a szerzője a torta és karamell blognak és még ha akarnám se tudnám letagadni, hogy ennél a tortánál az Ő művei inspiráltak.

Édesapám születésnapja volt a héten, amit ma ünnepeltünk és bár nem éppen egy férfias torta, mégis okkal lett olyan amilyen. Hárman vagyunk lányok: édesanyám, a nővérem és én. Ezért került rá a három különböző méretű virág. A cseppek pedig... azt mindenki eldöntheti, hogy mit jelképeznek, én most nem szeretnék túlzottan szentimentális lenni.
Csak még annyit: Ha olvasod, itt is nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!!











10 megjegyzés:

Nudleee írta...

Nagyob szép lett! Gratulálok! Tényleg tükröződik benne Józsi stílusa,de ez dícséretes,mert nehéz olyasmit összehozni,amit ő készít! Isten éltesse édesapádat!

tejszínhab írta...

Nagyon szép lett! Boldog szülinapot apukádnak! :)

teller-cake írta...

Mesterművet alkottál édesapádnak, isten éltesse sokáig!

Ildyco írta...

Köszönöm szépen a jókívánságokat, továbbítom :))))

Erzsébet " Lizi írta...

Csodás tortát készítettél édesapádnak!Nagyon belejöttél a karamellezésbe szépek a virágok,az egész úgy ahogy van.
Nagyon Boldog születésnapot kívánok Apukádnak!

ancsika írta...

Egyszerűen gyönyörű!!! Nagyon ügyes vagy! És én csak irigykedem és bosszankodom, hogy nekem miért nem sikerül összehozni valamilyen karamell virágot! Na de majd egyszer! :) Le a kalappal a kézügyességed és kreativitásod előtt!
Boldog születésnapot Édesapádnak!

Angi Angéla írta...

Gyönyörű lett, nagyon ügyes vagy! Nekem is minden álmom a karamellezés,sajnos nekem nem megy!

Ildyco írta...

Köszönöm szépen :)
Szerintem ne aggódj, gyakorolj és majd belejössz :))

lenjoz írta...

Hát tudod....nagyon megtisztelő volt ez a bejegyzés, szentimentális vagy sem , nekem nagyon tetszett....
A torta csodás és a szavak amiket írtál nagyon hízelgőek.
Büszke vagyok rá, hogy inspiráló a munkám a számodra és a tortára is amit készítettél, mert ez a legnagyobb elismerés nekem :)

Isten éltesse édesapádat !

Lengyel Józsi

Ildyco írta...

Kedves Józsi!

Erre most csak annyit tudok írni, hogy KÖSZÖNÖM!!!!!!!