Azonban a tortakészítés és az elhatározás, hogy a munkáimat sorba vegyem és közzé tegyem jóval korábban született.
Mint azt már az első bejegyzéseim között említettem, az első burkolt tortámat 2010 februárjában készítettem ajándékba. Azt már nem tudom, honnan jött az ötlet és az elhatározás a tortakészítésre (nem mintha korábban nem sütöttem volna, de az mégis más volt), de azt határozottan állíthatom, hogy megváltoztatta az életemet.... Az akkorit mindenképpen... egy akkor nagyon mélynek tűnő gödörből rángatott ki és mutatta meg a fényt annak a bizonyos alagútnak a végén... Egy tejesen új világot nyitott meg előttem, amely a lehetőségek kimeríthetetlen tárházát nyújtotta és nyújtja azóta is, valamint lehetőséget ad arra, hogy nap mint nap valami újat tanulhassak. Nem utolsó sorban pedig általa egy olyan közösség tagjának tudhatom magam, amely folyamatos inspirációt és segítséget nyújt, bíztat és lelkesít, amiért soha sem lehetek eléggé hálás.
Amikor elkezdtem írni a blogot sokáig azt hittem, hogy senkit sem fog érdekelni, amit csinálok, hogy csak a rokonság, de főleg a szüleim fogják nézegetni az oldalt... de egyszer csak beindult és azóta mára túlléptem a 18.000 oldalmegjelenítést (még leírni is hihetetlen) erre már nem mondhatom, hogy csak édesanyám keze van a dologban, aki (remélem csak) eleinte "csak még egyszer elolvasom ezt meg azt" felkiáltással gyarapította a megjelenítéseket.
Minden közzététel után izgatottan figyeltem a statisztikai adatokat és a rendszeres olvasók számának változását. Minden egyes megjegyzéssel örömet szereztek, egy-egy hosszabb email, egy-egy segítség kérés pedig büszkeséggel tölt el. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd bárki tőlem kér tanácsot....
Az elmúlt egy évben született:
- 74 bejegyzés
- több mint 60 megjegyzés
- 18.300 oldalmagjelenítés (az írás pillanatában)
- sok blogger díj
- és néhány verseny eredmény :)
Éppen ezért végtelenül hálás vagyok Nektek, akik rendszeresen visszajártok hozzám és figyelemmel kíséritek a blog történéseit.
Remélem a második évben is érdemes lesz olvasnotok :)
És csak azért, hogy ne maradjon fotó nélkül ez a bejegyzés sem, megmutatom a legelső ajándékba készült tortámat. Édesanyám azóta is úgy emlegeti, hogy ott kezdődött minden. Hét évvel ezelőtt, 17 éves koromban készítettem édesapám születésnapjára. Nincs bevonat, nincs szintek közötti merevítés, nincs különleges díszítés, sem pedig extra ízek (az egész kókuszos vaníliás volt)... egyszerűen csak ez volt az első teljesen egyedül megsütött és összerakott tortám :)
5 megjegyzés:
Ez az első tortád is szuper! Most nyárom nekem főleg csömöröm van a fondanttól és öröm látni egy tortát mindenféle ehetetlen tartozék nélkül :))
Az első tortádon is lehet már látni,hogy milyen tehetséged van a tortázáshoz,egyre szebb,és ámulatba ejtő tortát mutattál meg nekünk.
Nagyon boldog első blogszülinapot kívánok és kövesse ezt még nagyon sok évforduló és sok gyönyörű torta!
Gratulálok a blogszülinapodhoz és a kitartásodhoz, ami ide vezetett! Nekem is nagyon teszik az első tortád, ötletes, arányos és biztosan finom is. Remélem, hogy még sokáig átjárhatok ide csodálni a műveidet! :-))
Köszönjük az elmúlt 2 és fél év finomabbnál finomabb tortáit. Ha kívánhatnék itt Neked valamit első blogszülinapod alkalmából akkor az lenne,hogy minél előbb legyen Tiéd a profik nyugalma, mert igazán megérdemled. Remélem több önbizalommal és kevesebb stresszel fog Rád köszönteni a második év. Pussz :)
Boldog első blogszülinapot, kívánok még nagyon sokat! És persze még rengeteg sok tortát, legyen miben gyönyörködjünk!
Megjegyzés küldése